2012. február 27., hétfő

Mindent az orrpiercingekről!

Tavaly nyáron (pontosan július 21-én) csináltattam meg életem első piercingjét.
Nagyon régóta vágytam rá, hogy legyen; főleg azért, mert nem voltam megelégedve az orrommal, túl nagynak tartottam, és ettől vártam, hogy majd elfogadom. Így is lett. Ezt a következtetést abból vontam le, hogy el fogom fogadni így, mert a füleimmel is ugyan ez volt pepitában. Utáltam őket, volt, hogy összesen 9 fülbevalóm volt, mindet itthon csináltam, persze steril eszközökkel. És tádámm, elfogadtam őket :).
Szóval így határoztam el, hogy nekem márpedig kell orrpiercing. Bátor voltam -bár először úgy terveztem, hogy szalonban csináltatom- és magamnak akartam szúrni ezt is, gondoltam ugyanaz, mint a fülbevaló.
Eddig minden szép és jó volt, megvettem a tűt, megrendeltem a piercinget, és neki láttam. Minden simán ment, már a tű is benne volt az orromban, amikor gondolkoztam, hogy hoppá, a piercing vastagabb, mint a tű. Akció lefújva! :D
Továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy nem megyek szalonba ( tudom, elég buta voltam, és makacs ), ezért az egyik ismerősöm csinálta meg nekem. Ez sem ment akadálymentesen, körülbelül 1,5 órán át "szenvedtünk" vele, bár igazából nem fájt. Nagyon örültem amikor kész lett, és azóta is imádom! :)
Aki orrpiercinget akar csináltatni, azt ajánlom, hogy menjen el szalonba, ott 3 perc alatt fájdalommentesen elkészítik! :) ( Az ára változó, vidéken már 3500 Ft-ért is megcsinálják a szúrást piercinggel együtt )

A "kisebb" bevezetőm után rátérnék komolyabban a témára, és el szeretném mondani, hogy mi hogyan zajlik, etc.

Ha már elkészült a piercinged, fontos, hogy megfelelően ápold, amíg gyógyul. A gyógyulási idő kb. 2-3 hét, de személyenként változó lehet.
Naponta 2 alkalommal, reggel és este fertőtleníteni kell, én ehhez octenisept spray-t alkalmaztam, ami így néz ki:

Az ára 1600 Ft körül van, de nem kell belőle sokat használni, és tényleg hatásos. 7 hónapja megvan, és még mindig van benne.
Én nem használtam, viszont elvileg nagyon beválik erre a célra a Betadine krém és a Tetran kenőcs is.
Fontos, hogy tisztán tartsuk, viszont ügyelni kell rá, hogy a friss szúrást ne érje víz, tusfürdő, púder, esetleg alapozó.
A gyógyulási idő alatt nem szabad kivenni az ékszert, mert könnyen összehúzódhat a nyílás, és csak hatalmas fájdalom árán lehet visszatenni.

Több fajta piercing is létezik, én már mindegyikez kipróbáltam, így tudok véleményt mondani.
Most bogyós végű pc van az orromba. Legelőször is ilyen volt, amikor szúrták, de az nem volt megfelelő, mert a végén a bogyó nagyon pici volt, így mindig kicsúszott a helyéről, és ügyelnem kellett rá, hogy mindig visszatoljam. Ebből is adódott, hogy nagyon sokszor kirántottam, egyszer el is hagytam ( kb. a 3. nap környékén, pech :D )
Így néz ki :


Amit másodjára próbáltam, az az L alakú volt. 
Ezt a fajtát szerettem a legjobban, nem kellett aggódnom, hogy mikor esik ki. Három negatívumot tudok felhozni. Az egyik a piercing berakása, nem tudom, lehet én vagyok béna, de nekem nagyon sokáig tartott belerakni és fájt is :D. A másik a piercing kivétele. A harmadik pedig az, amikor elfordul a piercing szára,zavaró lehet, és "beképzelhetjük", hogy kilóg az orrunkból.:D
Így néz ki:



"Kipróbáltam" a spirál, másképpen csavaros orrpiercinget is. Azért tettem idézőjelbe, mert ugyan megrendeltem, és itt porosodik a polcomon, még sosem sikerült beleraknom az orromba, egyszerűen nem sikerül. A funkciója ugyanaz, mint az L alakúnak, biztos, hogy nem fog kiesni az orrból.
Így néz ki:


Én ezt a 3 fajtát próbáltam, és hirtelen nem is jut eszembe, hogy lenne más fajta is. Hallottam egy lányról, aki az orrába monroe piercinget rakott. Elég nagy hülyeségnek tartom. Nagyon veszélyes, ugyanis ha lecsavarodik a vége felszippantja és kész is a baj.

Szóvá kell tennem az esetleges gyulladásokat.
Az első napokban normális, ha begyullad; viszont ha ez az állapot nem változik, érdemes elgondolkodni az okán.
Vannak olyan emberek, akiknek a szervezetük nem bírja a különböző ékszereket, ezért "kilöki".
Ilyenkor érdemes kicserélni a pc-t. Általában a szilikonos piercinget minden szervezet elfogadja. Ha mégsem, ki kell venni az ékszert az orrunkból.

A vadhús nagyon sok embernek megkeseríti az életét, köztük az enyémet is. Mára már nem, viszont az első hónapokban nagyon sokszor kijött, és féltem, ez már így marad; de ahogy utánaolvasgattam "kinövi" és egyszer csak nem fog többé megjelenni :D.
A kezelése nem bonyolult. Sokszor elég, ha kamillateával ápolgatjuk naponta több alkalommal; ha nem javul az állapota, érdemes beszerezni a gyógyszertárból alkoholt és hidrogén peroxidot.

Most hirtelen ennyit tudtam leírni, de ha még valami eszembe jut róla, kiegészítem :DD
Remélem tudtam valamennyire segíteni, és nem volt hülyeség ez a bejegyzés :)
További szép napot! (K)



30 megjegyzés:

  1. Nekem tetszett ez a bejegyzés, kb. 3 hete gondolkodtam azon, hogy csináltatok orrpiercinget, de valahogy megijedtem, mert én is hallottam erről a vadhúsról... azóta folyamatosan meg vagyok fázva, gondolom így nem lenne kellemes, főleg az elején amikor még amúgy is gyógyulgat.... szóval most nem tudom eldönteni.... legyen... vagy ne legyen.... :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem várd meg, amíg meggyógyulsz, és utána vágj bele! :) Csináltasd meg, szerintem nem bánnád meg :)A vadhús meg kezelhető, és én is kinőttem, egy jó ideje nem jött ki :)
    Én is most beteg vagyok, meg vagyok fázva, de annyira megszoktam már, hogy nem is érzem, hogy van, és nem zavar az orrfújásban egyáltalán :)
    Már úgy hozzám nőtt, a részemmé vált :D Mikor kicseréltem rendesen furcsa voltam piercing nélkül :D

    VálaszTörlés
  3. hú, ez igazán jó poszt volt, mivel én a nyáron szeretnék már nagyon. nekem is ugyan ezzel a problémával. nagynak tartom az orromat, és így talán én is eltudom fogadni :) tavaly két bnőm is csináltatott a helyi kozmetikusnál, el is mentem velük, és nekik olyannal szúrta ki, mint amivel a fület is kiszoktál lőni. mert végül is nekik
    a fülbevalót lőtte bele :| (nem is értem miért) aztán meg nekik kellett átrakni a rendes piercinget, amikor úgy gondoltál már meggyógyult. ja, és azt ne hogy elfelejtsem, 800Ft(!!)- ba került. mint egy normális fülbelövés.. hmmmm.
    a bnőmmel egyszer elmentünk ilyen piercinges boltba, piercinget venni, és csak ámultam-bámultam, hogy te jó isten, mennyi féle van??!! ő ilyen spirálosat vett, de amikor hazamentünk, mindig egy klopfolóval kiegyenesítette :D amúgy nemtudom, de szerintem az a kis bogyókás a legjobb :DD
    amúgy meg elég bátor vagy h saját magadnak akartad kiszúrni. én még a fülembe se merném :DD
    úgyhogy most, még jobban rajta vagyok ezen a pc ügyön, nyáron meg is fogom csináltatni ;)

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy tudtam segíteni :D:D
    Igen, pont a legfontosabbat hagytam ki -.- jellemző :D
    A piercinget TILOS lövetni, csak szúratni szabad! Ennek az az oka, hogy a lövés a szöveteket is rendesen roncsolja, ezért sosem fog begyógyulni , mindig ott marad a helye. Ha szúrják, egy idő után teljesen elmúlik a helye.
    Szerintem is a bogyós végű a legjobb, az enyémbe is az van most :D
    Az az érdekes, hogy ha például oltásra vagy vérvételre megyek, rosszul leszek és elájulok, ha meglátom a tűt :D Viszont magamnak simán megcsinálom, nincs fóbiám:D A fülembe 9et csináltam. Porcba helixet és cimpába sima fülit egyaránt :D
    Hajrá, csináltasd meg bátran :P Én tavasszal köldök piercinget fogok csináltatni :D.

    VálaszTörlés
  5. Nekem lőtték és kb. 1 hét után be is gyógyult. Nem használtam rá semmit. A spirálos nekem se ment bele az orromba, ez szerintem azoknál fordul elő akiknek kicsit nagyobb(vastagabb) az orrcimpájuk. Kipróbáltam az összes bedugós fajtát, de nekem reggelre mindig kiestek, úgyhogy meguntam és most egy karikám van. :D Azzal semmi gond nincs.
    Amúgy az ismerősömnek is lőtték (700Ft-ért egy ékszerésznél) és nemrég kivette, be is gyógyult, senki meg nem mondaná, hogy ott orr pc volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez érdekes, eddig mindenkitől, piercerektől is azt hallottam, hogy tilos lövetni, de ezek szerint ez csak egy tévhit :)

      Törlés
    2. Lehet, hogy nem tévhit, mivel a szövetek tényleg sérülhetnek.
      Egyedül az tévhit, hogy, ha begyógyul látszani fog a helye. Mert amúgy semmi nem látszódik ha beforr :)

      Törlés
    3. Értem :) Nekem szúrva volt, szóval így is-úgy is be fog forrni :D

      Törlés
  6. Én is szerettem volna mindig is az orromba, csak nagyon allergiás vagyok, főleg nyáron de évközben is és rengeteget fújom az orrom,így nem lenne legpraktikusabb sajnos -.- Egy képet azért mellékelhetnél a piercingedről is ^^

    VálaszTörlés
  7. Néhány sminknél látszik, hogy van :D
    Akartam csinálni most is külön képet róla, de meg vagyok fázva, és nagyon piros az orrom sajnos :/

    VálaszTörlés
  8. Nekem csavaros van az orromban és is szenvedtem a berakással, mivel valahogy kicsi volt a "kanyar" utánni rész.... de megoldottam, 1 fogóval picit hajlítottam rajta, lefertőtlenítettem és azóta az orromban van. Vadhús eleinte nekem is volt, de szerencsére az idő engem igazolt és elmúlt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megmaradtam a bogyós végű piercingnél, nekem teljesen bevált! :) Sikerül olyat találnom, ami meg sem moccan igazából, nem hogy kiesne magától! :) Mára már nekem sem jön elő a vadhús :)

      Törlés
  9. Szia! Bocsi, hogy megint írok, de szerdán lövettem egyet, és azóta vettem is 2db L alakú piericinget. Ki is akartam próbálni, de egyszerűen nem megy bele.. Az egyik fele (a rövidebb persze xdd) az simán belecsúszik, de amikor el akarom fordítani, nem sikerül.. Sajnos már annyira erősen próbálkoztam, hogy be is gyulladt :S Úgyhogy pár napig most hagyom, és inkább kamillázom, de akkor is nagyon idegesít :S Neked hogy sikerült belerakni? Már azon is gondolkozom, hogy én is hajlítsam meg egy fogóval?? Nemtudom :// Kidobni meg nem akarom.. :(

    VálaszTörlés
  10. Szia! Ugyan már, örülök, hogy hozzám fordulsz segítségért! :)
    Semmiképpen se dobd ki! Először nekem sem akart sikerülni, végül egy egyszerű technikával "varázsoltam" bele. Először is, van ugye a rövidebbik része (ami könnyedén belecsúszik) először ezt kell belerakni (evidens:D), ezután kicsi nyomást gyakorolva rá próbáld meg óvatos mozdulatokkal "beletolni" az orrodba, úgy, hogy egyenes legyen a piercing. Innen pedig már könnyedén belecsusszan a helyére :). Remélem valamennyire érthető volt, ha mégsem, írj, és megpróbálom még jobban elmagyarázni! :)
    A gyulladásra pedig kamillázd ezerrel, és pár nap alatt helyre is jön :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Igen, értem.. rövidet belerakni, nyomni, egyenesen tartva, belecsusszan :D
      Pár nap múlva újra próbálkozni fogok, ha nem megy, jön a fogó :DDD
      Köszi a segítséget, majd írok, hogy sikerült-e :)

      Törlés
    2. Nagyon szívesen! :) Mikor nyomod belefelé, akkor próbáld meg elfordítani:D Így ebbena formában ez kimaradt, bocsi :D

      Remélem így már sikerülni fog neked! :)

      Törlés
    3. Okés, kb. 20 perccel ezelőtt megint megpróbáltam, sikerült az egyiknek a követ letörnöm, úgyhogy ragaszthatom meg :D , de am. nagyon fájt, úgyhogy hagytam.. most is kamillázom meg minden, remélem helyre jön hamar :) nem fogom feladni.. addig próbálkozom, míg bele nem fog menni >.< :D

      Törlés
    4. Jaj, én is jártam így :D:D Annyira próbálgattam, hogy el is törtem :D Ne is add fel ;)
      Nem akarlak megíjeszteni, de ezt fájdalom nélkül nem igazán lehet belevarázsolni, viszont utána nem fog kiesni, nagyon kényelmes viselet! :)

      Törlés
    5. áh, már az sem fog érdekelni.. amennyit kínlódtam vele, bármilyen fájdalom jöhet.. ha meg egyszer belemegy, az ott lesz örökre xdd :D

      Törlés
    6. Ó, nyugi van! :D Sikerülni fog az! :D Én sem vettem volna ki, de kiesett belőle sajnos a kő..:S:D:D

      Törlés
    7. Szia szeretnék érdeklődni akárhogy próbálkozom az L alakú piercing kifog rajtam. Annyira idegesít kicsit fáj ha tolni szeretném be ez normális? Esetleg 1 vidit csinálnál hogyan csinálod te ezt a bonyolult hadműveletet?😂😊 Mert a bogyós állandóan kiakar esni .Köszönöm a válaszodat.

      Törlés
  11. Jessie!!!!!!!!!!
    Ne tudd meg mi történt!!! Ma nagy levegőt vettem, leültem az asztalomhoz, beszéltem az orrommal, hogy szeretem, és nem is olyan nagy valójában, meg hogy minden sikerülni fog... és tádám.. SIKERÜLT!! :DDDD Wááááá. Ne tudd meg mennyire izgultam.. majd el ájultam közben, de akkor is sikerült.. Először a piros köveset raktam bele, mert az volt már meghajlítva egy kicsit, és amikor dugtam bele, ilyen fura hangot adott ki. Mintha átszúrtam volna vmit.. De aztán ki kellett cserélnem, mert olyan piros volt már az orrom, hogy nem is látszódott xdd De most az ezüst köves van benne, és nagyon cuki :)) Pár napig végül is még kenegetem Tetránnal, nehogy begyulladjon közbe..
    De az ezelőtti napok borzasztóak voltak.. Az egész házban olyan cetliket ragasztottam h: NE NYÚLJ A PIERCINGHEZ! xdd Jaa, és 5 teljes napig le kellett ragasztanom azt az oldalt, mert mindig ki akart esni.. persze ezt a bőröm szépen meghálálta.. ki is jöttek a mitesszerek.. de már az sem érdekel.. Végre normálisan néz ki a fejem :))
    Köszönöm mindent.. a biztatást, a részletes elmagyarázást... mindent :))
    Köszönöm :))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, Viki, ne tudd meg, mennyire örülök ennek!! :))) Nagyon vigyázz rá, ha úgy látod, hogy már szép, nem is piros, akkor is érdemes picit kamillázni vagy kenegetni még! :) A biztonság kedvéért persze ;). Nagyon örülök, hogy sikerült megcsinálnod, ha bármi kérdésed van még, fordulj hozzám bátran, segítek neked! :)))

      Törlés
    2. Na. ne tudd meg mi történt ma reggel.. arra kelek, hogy a pc nincs az orromba, gyorsan kelek fel, hozom a másikat, hát belement?! NEM :( A tetejét úgyahogy átbírtam szúrni, de egyszerűen nem ment át :@ Már rendesett vérzett is.. hagytam a francba. Kicsit ideges vagyok, na jó, nagyon ideges vagyok miatta, de azzal nyugtatom magam, hogy ezt a sors is így akarta, és biztos azt gondolja, hogy én pc nélkül is szép vagyok xDD :))))

      Törlés
    3. Te lány, mit csináltál álmodba ?:D:D:D Az L alakú piercing az egyik legbiztosabb, magától nem igen esik ki :O:D:D Én régen a bogyóssal jártam így. Akkor nálam az volt a baj, hogy a pc szára túl rövid volt, így mindig kicsúszott belőle, mert a kis bogyó a végén nem tudta ott tartani. Nem tudom nálad mi lehetett a gond :( És így igaz, szép vagy piercing nélkül is! :)

      Törlés
  12. Szia Jessie!

    Május közepén csináltattam egy orrpiercinget. Néhány hét alatt szépen be is gyógyult, semmi gond nem volt vele, de aztán egyszer csak kinőtt egy fehér dudor a piercing közvetlen közelében. Mivel úgy tűnt, hogy gennyes, kicsit megnyomkodtam, ki is jött belőle valami fehér váladék és néhány nap múlva nem is volt vele semmi gond.

    A napokban viszont megint észrevettem, hogy ott a dudor, de ezt már nem lehet kinyomni, és inkább bőrszínű, mint fehér. Szorgosan tisztogatom az Octenisept-tel, de nem nagyon akar elmúlni. Ez lehet a vadhús? A neten azt olvastam, hogy elvileg a Tetran krém eltüntetni...de minden esetben elég ez? Mennyi idő után menjek vele dokihoz és hogy szedik le?

    VálaszTörlés
  13. Nekem is van nem fáj az átszúrása nekem szalonban csinálták meg nagyobb volt a félelmem mint fájdalmam. :)

    VálaszTörlés
  14. ma szurattam orr pc-t, szoval hasznos kis bejegyzes volt ez:3 remelem nem lesz semmi baj vele es hamar begyogyul:)

    VálaszTörlés
  15. Szia azt szeretném kérdezni hogy első piercingsm lévén ami úgykb. 5 vagy 6 napja van meg és kicsit mintha gyulladt lenne... Szerű minden oké lwzs vele xd nem tudom.. Belülről hogy és milyen szerrel kezeljem.. És ne igazán vegyem ki az ékszert ugye még igy az elején.. Bocsi a sok kérdésért de már napok óta mást sem nézek csak piercingrol szóló sztorikat és jo tanácsokat vele kapcsolatban.. Imádom ezt a kis gyönyörűséget 🤩.. Köszönöm ha válaszolsz

    VálaszTörlés
  16. Szia Jessie.
    Nem tudom él e .ég a profil?!
    Nekem kb 2 hónapja van pc az orromba.
    Elsö nap én kicseréltem vékonyra és kicsi kövesre.
    Forog is , nem is fáj , de ki akartam cserélni és ahogy húzom ki meg akad fél úton fáj mikor ki akarom húzni 🤷‍♀️
    Nem jön ki.... mitől van ez?
    Kezdek aggódni.🥺

    VálaszTörlés